2012. május 21., hétfő

Kertépítés - automata-öntözés a kertben


Automata öntözőrendszer kiépítése

Sokan csak akkor gondolnak a kerti öntözés kiépítésére, mikor kevés természetes csapadék hull. Pedig jobb előre gondolkodni és kiépíteni az automata öntözőrendszert, bár utólag is megvalósítható kisebb károkozással.





Mikor már tudjuk, hogy hol futnak majd a kerti szegélyek, vagyis, hogy hol lesznek a füves és a növényes területek, akkor tervezhetjük a kerti automata öntözőrendszert. Ehhez még tudnunk kell a pontos vízhozamot és a víz nyomását is és azt, hogy lesz-e elegendő vizünk az öntözéshez.



Nyugodtan elutazhatunk több napra is akár, hiszen tudjuk, hogy kertünk megkapja a megfelelő vízmennyiséget még a kánikulában is. Az esőérzékelő újabb vízmennyiséget takaríthat meg, ha csapadékosra fordul az idő. Ezt a kert legnyitottabb részére helyezzük, ahol a legjobban éri a lehulló csapadék.



Bízzuk szakemberre az automata öntözés kiépítését, mert házilag nem lehet jól működő rendszert kiépíteni! Emiatt sokszor, sokan kétszer költenek a kerti öntözés kialakítására, ami nagy pazarlás és bosszúság is lehet a kerttulajdonos számára, nem éri meg ez a kockázat, persze mindenki maga dönti el, mit szeretne.



A folyamatos kerti öntözés kezelésében segítséget nyújtunk, ahogyan a könnyű kerti ápolásban is, aminek a nagy része azért szép fokozatosan elsajátítható.

Élvezzék, szeressék kertjüket!


2012-05-21


Készítette: Spiegel Ákos SD Kertépítés és Kerttervezés

2012. március 11., vasárnap

Öntözött kertek, kerti automata öntözőrendszer telepítése

Öntözőrendszer tesztelése, gyepszőnyegterítés után



Füvesítés és öntözés



Kiskert öntözése


Spiegel Ákos
Kertépítés és kerttervezés
www.s-d.hu